Az egész nem tartott tovább egy pillanatnál. A varázslat nem az eszméletlen Asilt hanem Zolát támadta, ráadásul nem volt más, mint a legerősebb kábító varázslat. Az amúgy is legyengült Zolának már nem volt ideje védekezni. A varázslat semmiféle ellenállásba nem ütközött. Zola egyszerűen elterült a földön elmerülve az öntudatlanságban. Az idegen pedig győzelemittasan lépett az ájult hercegnő felé.
- Tanuld meg kislány, hogy az aggódás és barátság gyengévé tesznek. Bevallom nem tudtam volna mit kezdeni veled, ha nem veszem észre hogy mennyire aggódsz ezért a söpredékért. Te is észrevetted hogy esélytelen velem szemben.-prédikált, de beléfojtotta a szót, hogy beleütközött Zola elméjének öntudatlan védekező mechanizmusába, mely nem engedett senkit a lány közelébe.- Na igen –fintorodott el az idegen- A királyi család tagjainak öntudatlanul is hihetetlen erős védelme van. De ahogy az állapotodat elnézem ez nem fog sokáig tartani, hamar felemészti minden varázserődet.
~ ASIL~ küldte Zola elméje a segélyhívást az egyetlen közelében tartózkodó barátjának~ Ha nem kelsz fel hatalmas bajban leszünk. Nem tudom mit akar ez az ember, de van egy olyan megérzésem hogy nem megölni. Már pedig Tesaalosnak annál bármi sokkal veszélyesebb lehet! HALLOD KELJ FEL! Még távol tudom tartani magamtól, de nem sokáig! Segítened kell!
-Hercegnő- tért magához Asil. Ekkor megpillantotta az ájultan heverő Zolát és a türelmesen várakozó férfit. Fel akart kelni, de tagjai megbénultak.
-Ne is álmodj róla- mondta a férfi- Gondoskodtam róla hogy még ha magadhoz is térsz ne tudj tenni semmit. A kislány pedig már nem bírja sokáig fenntartani a védőpajzsot. Magához térni pedig szint úgy nem fog még egy jódarabig.
- Ne becsüld alá az erejét-gúnyolódott Asil
-Balgaság lenne-vágott vissza amaz
-Amíg él, addig nem tudod legyőzni
-Oh, ez már megtörtént ha nem lenne nyilvánvaló
-Hidd el, ha engedi az ösztöneit irányítani nem létezik olyan varázslat ami fogva tarthatná.
-Tisztában vagyok vele, de ne hidd hogy felkészületlenül jöttem ide. Addig marad ebben az állapotban amíg én úgy akarom. És ne gondold hogy engedem úgy magához térni hogy ereje teljében van.
-Javaslom, hogy próbáld csak meg lekorlátozni az erejét, Ekkora erőt nem tudsz sokáig blokkolni.- sziszegte Asil
-Pont elég ideig tudom ahhoz, hogy az elméjébe beférkőzzek
-Nem tudod az elméjét uralmad alá hajtani. Sokkal több akaraterő és elszántság szorult ebbe a kislányba mint azt el tudnád képzelni. Lehetetlen ezt megtörni.
-És sokkal több gyengeség is! Hiszen amíg valamelyik barátját veszélyben tudja nem érdekli saját biztonsága!
-Azt ne mond hogy…
- De! Azért tudtam ilyen egyszerűen legyőzni mert leengedte a védelmét mikor azt hitte életveszélyben vagy. Ráadásul az összes erejét felhasználta hogy megvédjen. Persze a teste már okosabb. Jelenleg minden erejét a teste védelmére koncentrálja. De neki sincsenek kifogyhatatlan forrásai. Én viszont végtelenül türelmes vagyok.
-Viszont a te erőd is elfogy egyszer. Nem tudod őt öntudatlanságban tartani és engem megbénítani egyszerre hosszú ideig. Vajon kinek a tartalékai fogynak ki előbb..-gúnyolódott tovább Asil. Nem tudta hogy ezzel olyat tesz, ami Zola védelmébe kerül. Ugyanis sikerült úgy feldühítenie Kozan, az idegen támadót, hogy az gondolkodás nélkül gyilkos varázslattal támadta meg. Zola még öntudatlanul is segített rajta átirányítva védelmét Asilra. Kozan ezt elég gyorsan észrevette és egy pillanat alatt reagált is a kínálkozó alkalomra, így mire Zola ösztönös önvédelme legyőzte volna az aggodalmát már Zola mellett termett.
-Igazán köszönöm a segítséget- röhögött Asil képébe szenvtelenül, megragadva Zola eszméletlen testét. Asil hiába küzdött a bénító varázs ellen, nem tehetett semmit. Végignézte ahogy a szeme elöl viszik el Tessalos hercegnőjét…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése